Észre sem vesszük, és kifejezünk valamit valaki számára. Hogy van ez? Már egy kifejezés alanyai vagyunk, mielőtt ezt akarnánk, és egy kifejezési helyzet foglyai anélkül, hogy tudnánk róla. A másik pedig már ennek a tárgyiasult kifejezésnek az értelmezője anélkül, hogy ez a szándékában állt volna. Kié a kezdeményezés? Mit jelent egy ártatlan mozdulat? Mit akarok mondani? A kifejezés nem csupán a hétköznapi nyelvhasználat és az interszubjektív viszonyok egy jól körülírható esete, hanem alapvető fenomén. A kifejezés önálló életet él, és ezzel megmutatja az interszubjektív tér működését. Rónai András könyve ebből a paradox struktúrából épít fel egy egész filozófiát, ami számtalan vicces és komoly, mindannyiunk életében előforduló helyzet megvilágító elemzésével értelmezi újra a nyelv pragmatikus működését és az interszubjektivitás kérdéseit.
Ullmann Tamás, egyetemi tanár, ELTE
A könyv több irányban is gazdagítja-tágítja a filozófiai gondolkodás „interszubjektív terét”: egy roppant eredeti, mintegy többszörösen is „saját magából” (saját filozofikus személyiségéből) kibontott, új filozófiai antropológia vázlatát olvashatjuk az egyik legfontosabb emberi adottságunk és képességünk, a kifejezés köré csoportosítva. Filozófiai antropológián itt azt értem, hogy valaki vette magának a bátorságot arról gondolkodni: mit jelent – a kifejezés szempontjából – embernek lenni.
Kállay Géza, egyetemi tanár, ELTE
„A megszólítással minden megváltozott és semmi sem változott meg; a megszólítás pillanatszerű, de pillanata rögtön múlttá lesz. Mindezt illusztrálhatja az a geg is, amit óvodás korunkban gyakran játszottunk el egymással.
– András!
– Tessék!
– Semmi, csak a nevedet gyakoroltam.
Itt a poén pont az, hogy a viccelő magát a megszólítást második lépésben semmisnek nyilvánítja – miközben az egész geg éppen arra épül, hogy ettől függetlenül a megszólítás megtörtént és visszavonhatatlanná vált (hiszen különben nem volna poén látszólag visszavonni). Semmit nem tudtunk meg a másiktól, ami keveset megtudhattunk volna, azt is visszavonta, semmilyen megfogható tartalommal nem bővült a világunk – de megnyílt a kifejezés tere.”
Rónai András (1976) filozófus, szerkesztő, zenei szakíró. Az ELTE-n végzett tanulmányai után a Debreceni Egyetemen védte meg a kifejezésről írt PhD disszertációját. A Magyar Fenomenológiai Egyesület alapító tagja, az Aspecto filozófiai folyóirat alapító szerkesztője. Zenei szakíróként a Quart.hu szerkesztője volt, dolgozott az Origo.hu, majd a VS.hu szerkesztőségében, újabban több zenei lapban olvashatók írásai (Europavox, Recorder, Dal+Szerző).
