Húsz éve jártam először Nyugat-Szibériában, és tizenkét év intenzív kapcsolat fűz a Szinja folyó mentén lakó hanti csoporthoz. Életem részévé váltak, és ők is számon tartanak engem. A kulturális antropológia résztvevő megfigyelésen alapuló módszere azt követeli a kutatótól, hogy merüljön bele minél jobban a másik kultúrába, s közben külső szemlélőként figyelje azt. Ezt a pszichés terhet mindenki a maga módján dolgozza fel, de előbb-utóbb szembesülni kell a határokkal. Én úgy döntöttem, hogy belépek a hanti világba. Kutatóból feleséggé, szomszédasszonnyá, vendégből háziasszonnyá, magányos idegenből szinjai hanti gyermek anyjává, ösztöndíjasból háztartásbelivé váltam.
Könyvemben alapkutatás jelleggel az egész Szinja-vidék lakosságának leírását kísérelem meg, tudományos szempontok alapján. Szeretném bemutatni, hogy milyen rokonsági csoportokba szerveződnek a szinjai hantik, milyen e csoportok belső szerkezete és egymáshoz való viszonya, s mindez milyen hatást gyakorol a mindennapi életre. Kutatásom elméleti jellegû kérdése az, vajon alkalmazható-e az osztjakológiai szakirodalomban használatos terminológia- és koncepciórendszer a szinjai terepadatok rendszerezésére, leírására? Ha nem, hogyan lehet átalakítani, esetleg újraalkotni őket a szinjai adatok fényében?
A feldolgozás során visszahelyezkedtem a kutató pozíciójába és kerültem a személyes megjegyzéseket, de remélem, érződik minden mondat mögött, hogy hús-vér emberekről írok.
Ruttkay-Miklián Eszter (1971– ) 1996-ban végzett néprajz, 1999-ben finnugor szakon az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Ugyanott szerezte PhD fokozatát 2004-ben. 1991 óta rendszeresen jár a hantik északi csoportjai közé. 2002 óta hosszabb-rövidebb megszakításokkal a MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa. 2010–11-ben Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíjasként az ELT E BTK Finnugor Tanszékén végezte kutatásait.
